Tanúságtételem

1994-ben születtem Jász-Nagykun-Szolnok megyében. Édesapám református, de én az anyai hitet örökölve katolikus nevelést kaptam. Teljesen szeretetteljes légkörben nőttem fel, amelyért nagyon hálás vagyok. Meg is kereszteltek jó korán, és már három éves koromra tudtam mindent, amit egy három éves megtudhat a katolikus hitből. Az általános iskola zűrösen telt, mert a belső gyerekségemet ott elnyomták. Régen volt talán igaz sem volt, de annyit tudok, hogy az elevenségemet rosszul kezelték. Az otthoni játékos légkörből átcsöppentem a rideg valóságba. Persze, az óvodába is ott volt azelőtt, de az nekem sokkal idillibb helyként maradt meg az emlékezetemben. Az általános iskolai éveim teljesen káoszban teltek. Az ember annak látja magát, ami a pedagógusok szeméből rátükröződik. Kereső természetemet úgy élték meg, hogy rossz vagyok, ezért már előre elkönyveltek suhancnak és semmirekellőnek. Ebben a légkörben és különböző felnőttek furcsa életfelfogásai közepette telt el ez az időszak. Egy idő után úgy kezdtem el viselkedni, ahogy elvárták egy suhanctól. Nem is voltam már ezután kiegyensúlyozott. Mindazonáltal Isten végig jelen volt, de a parancsolatait nem tudtam megtartani, mert suhanc voltam. Sokszor vádoltam magamat azzal, hogy kétszínű vagyok, mert nem tudtam a szó valódi jelentését. Az egyik színem a suhanc diák volt, a másik pedig a templomban ülő csendes, gondolkodó gyerek. Kerestem a boldogulást különböző helyeken csak ott nem, ahol mindig is kellett volna. Gördeszkáztam, bicikliztem, folyton a számítógép előtt lógtam és lövöldöztem, gyilkolásztam a képzeletbeli katonákat. COD2 stb. Az akkori barátaimnak nem volt semmiféle erkölcsi háttere, és ehhez könnyű volt alkalmazkodni. Gyakorlatilag azt csináltuk, ami menőnek tűnt vagy amit a TV-ből vagy a számítógépről szedtünk.

Később jött az MMORPG-s korszakom. Ez egy olyan játéktípus, amelyben a karakteremnek különböző szintjei, ruhái, kardjai stb. van, és ezeket kell gyűjtögetni, mint végső cél, hogy gazdag legyek és mindenkit lecsapjak. Ez több értelmet adott az életemnek, mint az értelmetlen lövöldözés. Volt egy biztos pont, amire mindig gondolhattam suliban. ,,Na majd hazamegyek és estig elérem ezt a szintet, meg azt a kardot!” Hamis sikerélménnyel kecsegtetett és hamis barátokat adott. Olyan mértékű ragaszkodás alakult ki bennem a játék iránt, hogy képes voltam hajnalban felkelni különböző szörnyeket csapdosni, hogy haladjak. Szorgalmas voltam, az biztos. Tudni kell, hogy itt olyan légkör van, hogy mindenki bizalmatlan a másikkal szemben. Akadnak csalók, nagy arcok. Vannak akik előrehaladásuk érdekében lehúznak másokat, ami nagyon igazságtalannak tűnik, de valójában azért mérges az ember, mert ellopják azt az idejét, amit a kardok, meg ruhák megszerzésével töltött. Célt ad mégis ebben a zűrös nagyvilágban. Akkor hagytam abba, minden ilyen nemű tevékenységet, amikor besokalltam. Természetem szerint, ha valami sok sikertelenséget okoz, akkor elgondolkozok rajta, és megszüntetem. Többször mondtam azt, hogy sohase játszok többé, de kevésszer bizonyult igaznak. Mindig reménykedtem, hogy majd találok egy kardot, ami majd májerré tesz a többi játékossal szemben, vagy végre lesz sikerélményem. Nem tudom. Lehet Isten keze van a dologban, de szerencsére nem volt sok sikerem ilyen téren, akármilyen szorgalmas voltam. Szorgalmamat a virtuális világból ezután a való világ felé igyekeztem összpontosítani. Többszöri próbálkozásra sikerült abbahagynom és elkezdeni foglalkozni a tanulással és a való életnek nevezett szép játékkal.

Ekkoriban váltottam iskolát. Tiszta lappal indulhattam ott. Megfogadtam, hogy mire számít a továbbtanulás szempontjából, elkezdek tanulni. Nyolcadikos koromig jártam hittanra, de ott sajnos befejeződött minden hitbeli oktatás. Nem sokat értettem meg a hitből, hanem inkább szokásvilág lett számomra vagy valami ilyen hagyomány. A vasárnapi mise után ugyanúgy éltem, mint mindenki más, folytattam a gépezést, vagy buliztam. Nem nagyon hatott meg Jézus, nem nagyon tudtam hova tenni, de legbelül mindig is hiányzott valami, csak még nem fogalmazódott akkor az meg. Szerettem én a szertartást, a templom nyugalmát, a beszédeket, a társaságot és minden mást a templomban, de nem tudtam, hogy a való életbe ezt hogyan lehetne alkalmazni ezért sikertelennek éreztem magam. Szerencsére az imádság is része volt a szokásvilágnak, és a lelkem tudta azt, hogyha valami gondban van Istent kell kérni segítségért. Miután abbahagytam a számítógépfüggést világi dolgokban kerestem az életem értelmét. A barátaimmal törődtem, barátnőt kerestem, buliztam, elkezdtem hétvégente inni. Egy bizonyos összhang alakult ki a baráti társaságban, jól éreztük magunkat, de történtek vad dolgok is. A való életben éltem, ezért biztos voltam benne, hogy jobb úton vagyok mint azelőtt. Örültem, hogy végre le tudom tenni a számítógépet. Elkezdtem sportolni is és a tanulmányi eredményeim is egyre javultak. Lett egy barátnőm, de egy olyan kapcsolat, ami a többi embertől való menekülésen alapul nem hozott sok gyümölcsöt. Még mindig nem voltam kiegyensúlyozott. Az új iskolában szerzett barátaim alapvetően rendesek volt. Azonban mellettük nem találtam meg azt a pluszt, amire legbelül vágytam. A barátnőmmel egy idő után szakítottunk, mert igazából önmagamat kerestem benne és az egész kapcsolat a különlegesség és a párkapcsolat iránti vágyamra épült. Az életem csak össze vissza hánykódott ezután.  Hiányzott a cél és az értelem a dolgokból. Sodródtam önmagammal. Nem tudtam megtartani egyediségem a többi ember között, ezért a csendes oldalam mindig kompromisszumot kötött a világgal. Erkölcsileg sok megalkuvást tettem, hogy ne fájjanak más emberek buta cselekedetei meg a sajátom.

A következő fejezet szorosan épül az előzőekre. A sok internetes, számítógépes játék következtében elég jól rám ragadt az angol nyelvtudás. Képességem és kedvem is volt hozzá, ezért gyorsan fejlődtem. Egyik évben elhatároztam, hogy minden angol versenyen részt veszek, amit a sors elém hoz. Ebben az időben is gyötört a lelki válság, de a törtetésemben kezdtem megtalálni megint a sikert. (Ha ez nem változott volna, biztos, hogy az előzőeknél még mindig jobban jövök ki belőle.) Ugyanakkor életem ezen szakasza párhuzamosan folyt a bulizással, a barátokkal stb.. Megfogadtam, hogy nem fogok soha cigizni még kicsinek. Ebben az időszakban rágyújtottam. Nem alakult ki függés, de magamnak mégis rosszul esett az akkori önmagammal szemben. Ott tartottam, hogy el akarok merülni abban, amiben mások, hátha akkor boldogabb leszek. Nem tudtam még akkor, hogy minden ember szívében van egy űr, amit Isten tölthet ki kizárólag. Mélyponton voltam. A szakítás után csalódott voltam saját terveimben és még inkább bulizással akartam betölteni a boldogság iránti vágyamat.

Az iskolához visszatérve, az angol nyelvtudásomnak köszönhetően tanulmányilag hamar önbizalomra tettem szert. Minden angol versenyen részt vettem, ami létezett, hogy törtessek előre. Ezek között volt egy aminek a fődíja egy egyhetes angol tábor volt. Addig ügyeskedtem míg második helyezést értem el. Jó volt, örültem, mert ez egy országos verseny volt. A táborról ugyan lemaradtam de hát hiába, így is megveregettem a saját vállamat, mint újdonsült törtető.

Nagyot néztem, amikor jött egy e-mail, hogy vissza kellene adnom a második helyezésért járó díjat, mert megkapom a fődíjat. A hölgy, aki megnyerte épp egész véletlenül Japánban töltötte az időt, amíg az angoltábor tartott. Hát jó, khm, elfogadtam. A tábor júliusban volt megrendezve. Szépen odautaztam és mint ott kiderült ez egy keresztény evangelizációs tábor volt, amely az amerikai angolokkal csalogatta oda az embereket. Rosszat nem tanulhatok gondoltam, és vártam mit hoz a hét. Na mármost ez a hét nekem olyannyira jót hozott, hogy teljesen átértékeltem az életemet. Megtudtam, hogy a Jézussal való személyes kapcsolatomban voltak a gondok. Teljesen egyértelmű volt ezután, de akkor mégis sötétségben jártam. Azon kívül, hogy csak néztem a templomban, meg helyeseltem a jó beszédekre, más nem volt. Ez után tudtam meg, hogy az Eucharisztia valóban Jézus teste és vére. (vicces ugye?) Meg sok egyéb más dolgot is, ami ilyen alap. Elkezdtem imádkozni, rendszeresen beszéltem Istenhez, nem pedig csak elmondtam tíz Miatyánkot vagy hasonló. Tényleg igaz az, amit valahol olvastam: ,,A liturgikus ima néha külső gyakorlattá válhat, ha nincs egy gyökere, mégpedig a szívben. A belső kapcsolat Istennel, a lelki élet kútja.” Elmélyedtem a hitemben és egyre közelebb kerültem Istenhez. Hálás vagyok ezért a táborért Istennek, hogy eljuttatott oda ilyen kacifántosan is, és a szervezőknek, hogy ilyen szívélyesen beleássák magukat az evangelizációba. Sok lelket mentenek meg a sötétségből, amelyben egykoron én is voltam. Nem volt célom és lett. Nem volt békém és Jézus megadta. Nem voltam boldog, hiányzott valami, bár megvolt mindenem. S Isten közbelépett az én sötétségembe.

Azóta lelkileg épülök és szépülök. Tudom, hogy nem egyszerű a katolikus élet, és hogy Jézus nem fogja 5 egyszerű lépésben rendezni a megváltásomat, de mégis hálás vagyok, hogy végre értelmes lett az életem. Nem olyan fontos már az alkohol, a részegség, a bulizás. Helyette próbálok cselekvő hívő lenni. Próbálom megőrizni magam hitben és szeretetben. Meghaltam régi önmagamnak, és szerencsére jobban átlátom azóta a múltbéli hibáimat. A tanulság az, hogy soha se hagyjuk abba a keresést. Isten valahogy megtalál mindnyájunkat.

,,Aki hozzám jön, hallja beszédeimet, és azok szerint cselekszik: megmutatom nektek kihez hasonló. Hasonló ahhoz a házépítő emberhez, aki leásott, mélyre hatolt, és kősziklára alapozott: amikor árvíz jött, beleütközött az áradat abba a házba, de nem tudta megingatni, mert jól volt megépítve.

Szent Lukács 6:47-48

Előtte ennek az ellentétét éreztem, most viszont ezt. Biztatlak téged is, aki ezt most olvasod, hogy gondold át életedet. Lehet neked is vannak függőségeid, rossz szokásaid, nem tudod merre tartasz, nem látod a kiutat. Jézus, akárhogyan is mutatják be manapság, irgalmas veled szemben, és nem fog cserben hagyni, ha hozzá fordulsz. Nekem azt adta meg, hogy értelmesen, teljes életet élhetek. Ez csakis az Ő érdeme. Fordulhattam volna bármilyen nagy gondolkodóhoz, bármilyen nagy világosságú emberhez, nem ez lett volna az eredmény. Ehelyett az élő Világossághoz fordultam akkor, amikor a legnagyobb kétségbeesésben voltam. Vergődtem, mint egy csónak a viharban, de Ő megmentett. Megtanultam újból imádkozni, és haladok előre az élet óceánján, csak már nem mint egy csónak, hanem mint egy hajó, amiben Jézus a motor.

Advertisements

17 thoughts on “Tanúságtételem

  1. Köszöntelek szeretettel! Nagyon tetszik a tanúságtételed és értékesnek találom. Bárcsak minél többen olvasnák.
    Amúgy az oldal is tetszik. Ha meg engeded, akkor néhány írást meg szeretnék osztani a Szilveszter Barát Blogján is, így még több emberhez eljuthatnának.
    Isten áldjon és segítsen a szürkehétköznapokon is!
    Üdvözlettel: Szilveszter

  2. Persze, természetesen. Örömmel veszem 🙂

  3. Anne says:

    Kedves Testvérem!
    Szilveszter testvér blogjáról jöttem Hozzád olvasgatni.
    Az Isten szerinti igazi nőiességről és
    a Máriáról szóló írások a többivel együtt elnyerték bizalmamat.Ezt vedd kitüntetésnek,mert ezidáig harcosan támadtam a katolikus máriás ….szobor imádatot….
    Korban hozzád hasonló fiúkkal küszködöm itthon,reménykedve ,hogy egyszer igazi-érett keresztényekként fogunk még sok embernek mi is építő lelki táplálékkal szolgálni mint ahogyan Te is teszed ezzel a bloggal. Hálásan köszönöm
    Anikó

  4. Kovács Zsolt says:

    Kedves matthewsmith0 szeretném ha megengednéd, hogy felvegyem az oldaladat, a blogomra, a kedvenc blogjaim cimszó alá. , itt lesz majd található ha beleegyezel
    http://gondolatokcszs.blogspot.ro/

  5. Reina Nicolasa says:

    Szia! Véletlen történt, de örülök, hogy rátaláltam a blogodra és elolvashattam a tanúságtételedet. Nagyon őszinte és rámutat a lényegre! Még egyszer köszönöm! Isten áldjon! Niki

  6. Lacibá says:

    Tetszik a gyüjteményed, és a tanúságtételed is! A lelkesedésed, hogy ezeket összeszedted.

    Van egy kérdésem: ha édesanyád hitét követed, az azt jelenti, hogy lány vagy? Mert a nicked mintha fiúra utalna.

  7. Rokuci says:

    Hú! Ez olyan, mintha az én elmúlt 1-2 hónapomat írnád le! Bár én nem ’94-es, hanem 84′-es vagyok, lány és sosem nőttem fel hívő családban, de kb ugyanezeken mentem keresztül…kisebb koromban jártam Baptista gyülekezetbe, majd elfordultam (…) és durván 13 év után újra visszataláltam…pedig abban a 13 évben is nap, mint nap kerestem az utat és legbelül mindig ott volt Isten… Jó volt ezt olvasni!! : )

  8. lelkiatya says:

    Gyerekek! Én egy öreg ember vagyok, de nagyon örülök, hogy ilyen társalgást is olvashatok a világhálón. Matthew-nak igazán hálás vagyok, hogy vette a fáradtságot és bátorságot, hogy ezeket közreadja.
    Szaporodjatok és sokasodjatok! Töltsétek be ezt az országot!

  9. Réka says:

    Kedves Matthew! 🙂 Ma “botlottam” bele a blogodba. Mindig mosolyognom kell, mikor rádöbbenek, hogy az életem Isten által vezetett. Nincsenek véletlenek, csak isteni gondviselés-szoktam mondani. Ma elém hozta az Úr Boldog Pier Giorgo Frassati-t (akinek az életéről olvasottakat most igazán kellet, hogy halljam), és az ő kapcsán találtam rá a te oldaladra is. Elolvastam a kapunyitási pánikról szóló cikket is (ami szintén nekem szólt. 21) és a tanúságtételedet is. Nagy örömmel tölt el, hogy vannak még Magyarországon ilyen élőhitű, (lelki)növekedésre törekvő fiatalok. Valahogy jó lenni minddel találkozni. 😀 A tanúságtételedből bizonyos részekre belső indíttatást érzek, hogy reflektáljak. Az általános iskolás éveim nekem sem voltak valami fényesek. Elnyomtak. “Világi” osztálytársaim soha nem értettek meg, és meg volt bélyegezve: jó kislány, persze, aki mindig tanul, meg szeretik a tanárok stb. Ők pedig-főleg a lányok-lázadók voltak. Kiégették magukat mire elballagtunk. 😦 Cikiztek, “szívattak”, de volt, hogy normálisan el tudtunk beszélgetni, és akkor mikor egy-egy arc mögött megláttam a fényt, elszomorodtam. Mert tudtam, hogy akár jó barátok is lehetnénk. Volt, hogy egy lány eljött hozzám bocsánatot kérni, és az ágyamon ülve rettenetes zokogásba kezdett. Olyan szeretethiány lengte őket körbe, hogy belefájdul a szívem. De akkor még nem értettem annyira, ezt ez egész “keresztényi életértelmet”. Csak azt láttam, hogy nem illek oda, és, hogy nem szeretnek. Meg kihasználnak. ..és akkor egyik nap, mentem haza az iskolából, és Szűz Mária megölelt, és egy kéz alakú felhő nyúlt felém. Még most is beleborzongok, ahogy visszaemlékszem erre. Isten szeret. Bármi is legyen. Ezt megérteni, nehéz volt számomra. A gimiben már jobb volt a helyzet, de ott is elnyomott voltam. Valahogy nem tudtam kibontakozni. Csak “túléltem”. Szürke hétköznapok. Aztán egyszer csak felfedeztem, hogy szeretek írni, és versekbe fojtottam minden érzésemet. De ez is rossz irányba terelődött. Mondhatni. Mert megszülte bennem a világias vágyat: én ismert akarok lenni, híres, sikeres stb. És ezeket hajhászta a szívem. De persze nem álltam készen sem szakmailag, sem lelkileg arra, hogy akár íróként elérjek bármit is. Egy felszínes érzelem motivált, ami mint kártyavár omlott össze. Egy belső feszültség is megszületett bennem: ki vagyok? mit akar Isten? elpazarolom a talentumokat, amiket kaptam? …Isten válaszolt: kedvét leli abban, hogy szeretek írni, zenélni stb. és nem akarja ezeket elvenni. Na jó jó. De akkor, hogy használjam ezeket? Ez a szál, még cseppet sem kiforrott az életemben, de törekszem, hogy az Ő nagyobb dicsőségére bontakoztassam ki a tehetségemet. Aztán, ma belebotlottam egy videóba, ami arról szólt, hogy “nem vagyunk készen”. Feldolgozás alatt vagyunk, és Isten folyamatosan épít. Ezt most már érzem is. Tudom, hogy megélem, és eddig is azt tettem, csak nem tudtam róla. Próbálok Neki átadottan élni. Húúú,annyi mindent tudnék még írni. Elöntenek a gondolatok. 😀 Viszont még egy szegmens: az internet, kiber világ. Ezzel nekem is meg kellett/kell küzdenem. Csak én nem játékokkal, hanem chattel küzdöttem. Nem voltam valami “szociális” jelenség. Visszahúzódó lányka voltam. Ugyanakkor vágytam a figyelemre, törődésre stb. Aztán el kezdtem használni egy chat oldalt, aminek a funkciója az idegennyelv-tanulás, de persze senki ne arra használja. Ott pedig megismerkedtem néhány olyan alakkal, akikkel nem kellett volna. Időt, és tisztaságot dobtam ki az ablakon. Miközben érzelmileg stimuláltam magam. Ez egy ilyen “chat-drog”. Persze azzal csaptam be magam, hogy nyelvet tanulok, meg új embereket ismerek meg. Nincs ebben semmi rossz. De volt. Nagyon is volt. 1)Elvette az időmet a húsvér emberek elől (barátok, család), 2)a megismert emberek nem keresztényi szemlélete szépen lassan beszennyezte a lelkem. 3) érzelem-manipulált állapotomban kissé kikészítettem a belső egyensúlyi rendszeremet, és azt hittem szeretve vagyok. Ekkor Isten közbeszólt: NEEEM!! Figyi, gyermekem, ne keress hamis gyöngyöket! Mert azok nem fognak igazán szeretni, azok nem fognak megbocsátani, azok nem fognak feltétel nélkül elfogadni stb. Az egyetlen igazgyöngy: Isten. Mikor ezzel kellett szembesülnöm, ledöbbentem. Isten megfogalmazta mindazt, ami engem belülről bántott,de nem tudtam artikulálni, mivel nem is tudtam mik azok pontosan. Írtam is erről egy verset Te jobban ismersz címmel. Csodálatos, hogy Ő jobban ismer, mint én saját magamat. S aztán pedig nem tudtam elfogadni magamat. A bűneimet. És egy alkalommal az egyetemen az ifi hittan csoportban imádkoztunk, és az Úr az Irgalmas szamaritánus bibliai résszel úgy megszólított, hogy belül tüzet éreztem a mellkasomban, és utána azt éreztem, hogy megtisztított, és igen, Ő valóban irgalmas hozzám. Volt a bejáratnál egy kis doboz, amiből mindig bibliai idézetek húztunk, s aznap én egy teljesen üres, fehér lapot húztam ki. :))) Először nem értettem a metaforát. A sírást is visszafojtottam, de persze másnap kijött. Mindenki előtt el kezdtem nagyon sírni egy pizzériában. 😀 ….és akkor egy utolsó gondolat, mert nagyon hosszú lett a szövegelésem, én is azt tapasztalom, hogy, ha kommunikálok Istennel (de most igen,, itt ne kötött imára gondoljunk (csak)), válaszol. Élően, passzolóan, és a kellő pillanatban. AMAZING! 🙂 Oh….Isten áldjon és vezessen utadon! 🙂 Hitestvéri szeretettel: Réka 🙂

  10. Réka says:

    Köszönöm. 🙂

  11. Kedves Blogger!
    Április 20-án, szerdán 18 órától Keresztény Újságíró- és Bloggertalálkozót tartunk, immár az ötödiket. A rendezvény nyitott, mert szakértők segítségével közérdeklődésre számot tartó témákkal foglalkozunk:
    – a migrációról beszélgetünk keresztény nézőpontból
    – és webes jelenlétünk hatékonyságának növeléséhez kapunk hasznos tanácsokat.

    A részletek itt olvashatók:
    Migráció és webes jelenlét – V. Keresztény Újságíró- és Bloggertalálkozó

    Kérjük, segítse az esemény hírének terjesztését!
    Örömmel várjuk, jó lenne személyesen is megismerkedni!
    Kóczián Mária és Kölnei Lívia
    a talita.hu szerkesztői

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s

%d bloggers like this: