Category Archives: József atya írásai

Irgalmas szamaritánusokról és főparancsolatokról

[József atya írása, amelyet 2006. november 11-én tett közzé]

Itt egy homília neked Lukács evangéliumának 10:25-37-es részéről és az Efezusiakhoz írt levél 2:1-10-es részéről. Ebben az Evangéliumban két fontos tanítás van: az első a keresztény hit nélkülözhetetlen tanítása, a két főparancsolat, szeresd Istent és felebarátodat – a második ennek alkalmazása, az irgalmas szamaritánus példabeszédének üzenete. Talán megérthetjük ezeket a tanításokat Szent Pál Efezusiakhoz írt levelének szavaiból.

Először is, azt mondja, hogy lelkileg halottak vagyunk a bűneink miatt. Ez egy hasonló helyzetbe tesz bennünket, mint az ember, akit kiraboltak, megvertek és otthagytak meghalni. Így írja le Pál a bűnt, amely a halálba vezet: ,,éltetek e világ életmódja szerint, igazodva a levegő birodalmának fejedelméhez” (amely az ördög), akit később úgy ír le mint ,,a lélek, amely most az engedetlenség fiaiban működik.” Még nem fejezte be ezzel. A bűn azt is jelenti, hogy a ,,test kívánságainak élünk, a test és érzékek hajlamait követve” és ezért a bűn a ,,harag fiaivá” tesz bennünket.

Látjuk, hogy a bűn mit tesz velünk, Pál leírásán keresztül és a halott ember leírásán keresztül is. De a bűn szintén dolgozik a pap és a levita képén keresztül, akik visszautasították a félholt ember megsegítését. Ők is a világ életmódját követték és az engedetlenség lelkét. Így megtudjuk, hogy az ördög azzal, hogy bűnre csábít, nemcsak meggyengít a halálra minket, hanem meg akar akadályozni abban, hogy rájöjjünk kínjainkra és betegségeinkre, azzal, hogy arrogánssá és énközpontúvá tesz és az erő és jólét illúzióját adja. Ezért nem csak megbetegszünk a halálra, hanem másoknak sem segítünk ezzel a viselkedéssel, akik szintén hasonlóan betegek.

Mit ír Pál válaszként a kapcsolat ezen sajnálatos állapotára?  Azt mondja: ,,De Isten, gazdag lévén irgalomban, az ő nagy szeretetéért, amellyel minket szeretett, minket is, akik halottak voltunk a vétkek miatt, életre keltett Krisztussal együtt, … hogy megmutassa az eljövendő korszakokban kegyelmének mérhetetlen gazdagságát irántunk való jóságából Jézus Krisztusban.” Isten, mint az Irgalmas Szamaritánus a példabeszédben, megsajnált bennünket ebben az önmagunk által megfertőzött boldogtalanságban és sebzettségben, felemelt bennünket, meggyógyított és biztosította kegyelmét, hogy tudjuk, a kegyelme az, ami megmentett bennünket. Nem bármilyen érdemünk miatt volt ez, hanem Isten ajándéka, ahogy Pál hangsúlyozza, hogy ezért ne dicsekedjünk, hanem inkább adjunk hálát. Végül, azt mondja, hogy Isten azért tette ezt meg számunkra, mert Ő teremtett és készített fel bennünket jó cselekedetekre Jézus Krisztus nevében.

Nos, nézzük meg a főparancsolatokat, amelyhez igazítanunk kell életünket és amelyeket Isten adott nekünk vagy jobban mondva visszaadott nekünk miután megbocsájtotta bűneinket. A törvény ismerője megkérdezte Jézust, hogy mit kell tenni ahhoz, hogy valakinek örök élete legyen. Jézus nem válaszolt neki közvetlenül, hanem meg akarta tudni, hogy a férfi megragadta-e a törvény lényegét. Megragadta, hiszen úgy válaszolt: ,,Szeresd Uradat Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes erődből és teljes elmédből, és felebarátodat mint önmagadat.” Jézus igazat adott erre a válaszra és egyszerűen annyit mondott: ,,Cselekedd ezt és élni fogsz.”

Mivel vágyott arra, hogy megtudja az általános szabály gyakorlati alkalmazását, ahogy mindannyiunknak vágynia kellene erre, megkérdezte Jézust, hogy mit jelent a felebarátunkat úgy szeretni, mint önmagunkat. Jézus válasza az Irgalmas Szamaritánusról szóló példabeszéd volt. És azért, hogy a törvény ismerője ne elégedjen meg pusztán azzal, hogy ezt a tanítást csupán elméletben csodálja, hozzáadja: ,,Most menj és cselekedj hasonlóképpen.” Talán kísértés lehet azoknak, akik pusztán tanulmányozzák Isten szavát, hogy megelégedjenek a belső információkkal, amelyeket kaptak és talán még csodálják is Isten bölcsességét anélkül, hogy valójában ezeket a mindennapi életben alkalmaznák. Ezért nem mondta Krisztus soha: ,,Boldogok, akik hallgatják Isten szavát és csodálják azt.” Hanem inkább ,,Boldogok, aki hallgatják Isten szavát és megtartják azt.” Ami azt jelenti, hogy megtenni és a gyakorlatban alkalmazni igazi emberekkel, akikkel mindennap találkozunk.

A két főparancsolatból összegezve megtudjuk, hogy annyit kell tennünk, hogy olyan életet élünk, amely Istennek tetsző és így, ahogy az eredeti kérdésben szól, elnyerjük az örök életet. Ez az egyetlen dolog, amely végső soron számít, és ezért mindig a figyelnünk kell arra, hogy folytonosan munkáljuk és befolyásoljuk, hogy miként gondolkodunk, beszélünk és cselekszünk, és hogy miként tekintünk másokra és miként bánunk velük. Ha az örök élet a célunk, Isten szeretetével fogjuk kezdeni, minden tevékenységünkkel és erőnkkel és így az Ő hasonlóságában növekedve képesek leszünk a szükségben lévőkre könyörülettel nézni és Isten szeretetét elvinni számukra, hogy mindannyian megtapasztalják Isten megbocsájtását és szeretetét és elkezdjenek ugyanúgy élni hitben, szeretetben, és jó cselekedetekben, amelyeket Isten megad mindazoknak, akik Hozzá fordulnak.

Ugyanakkor közülünk hányan szeretik igazán Istent teljes szívükből, teljes elméjükkel és teljes erejükkel? Nem tartunk vissza valamit magunknak vagy akár a bűnös kötődések részére és más önző törekvésekre? A keresztény élet folytonos tisztulást jelent, a jót kiszűrni a gonoszból, ez egy állandó növekedési folyamat, amelyben hátrahagyjuk az éretlen és önző útjainkat és az Evangélium értékeit öleljük magunkhoz Krisztust követve és vele együtt közösségben. Még ha jelenleg nem is mondjuk azt, hogy Istent teljes szívünkkel, elménkkel és erőnkkel szeretjük, engednünk kell ezt a szerény beismerést, hogy növekedésre és haladásra ösztökéljen bennünket, hogy megtisztítsuk és csiszoljuk a szándékainkat és vágyainkat, hogy megerősítsük a ,,nemeket” mindarra, ami Istent bántja és az ,,igeneket” pedig arra, amiben kedve telik. Mert senki sem kerül be a Mennyek Országába, aki nem szereti Istent teljesen, egészen, 100%-ban. Ha meghalunk anélkül, hogy arra a pontra eljussunk, ahol Istent teljes szívből, lélekből, elméből és erőből szeretjük; ha nem tanultuk meg teljesen az Evangélium leckéit, akkor mehetünk pótvizsgára készülni nyáron a purgatóriumba – és ott a nyarak igen melegek, ezért azt tanácsolom, hogy tanuljuk meg a leckéket most. Engedjük az isteni kegyelmeket, hogy tökéletesebbé tegyenek most, kívánjuk teljes szívből, hogy az Urat teljesen szeressük eképpen egészen engedelmeskedve akaratának, ami azt jelenti, hogy nem csak Istent szereted, hanem másokat is Jézus szeretetével.

Talán úgy érezzük, hogy megvertek és félhalottak vagyunk a szenvedélyeink és bűneink miatt, de forduljunk az Úrhoz, aki irgalomban gazdag, aki meggyógyítja sebeinket megbocsájtásával és kegyelmével, aki gondozza lelki egészségünket azzal, hogy saját Testével és Vérével táplál, aki gondoskodni fog rólunk és tanítani bennünket bölcsessége útjaira, hogy megtanuljuk Őt teljesen szeretni és felebarátainkat mint önmagunkat. Ahhoz, hogy ezt meg tegyük, ugyanakkor, fel kell adnunk azt, hogy ennek a világnak az áramlatait követjük és a saját szenvedélyeinket, ki kell zárnunk a gonosz lelkeket, amelyek az engedetlenség gyermekeivé tesznek bennünket, és döntenünk kell amellett, hogy magunkhoz öleljük az életet és a megváltást, amelyet Isten kegyelméből nekünk ad.

Mostanában angyalokról olvastam és arról, hogy Isten miként küldi őket, mint misztikus Irgalmas Szamaritánusokat, hogy segítsenek az embereknek komoly szükségben. Egy általános tanúságtétel az, hogy akiket angyali látogatás ért, azoknak az élete következésképpen megváltozott – hálásabbak, jobban szeretnek, hűségesebbek az Úrhoz, kegyelemmel teltebbek és jobban segítenek másoknak. Meghallották az Úr szavát és azt gyakorlatba helyezik.

Talán nem tapasztaltunk még különleges, angyali jelenéseket, de az Úr mindig velünk van különösen a Szent Eucharisztiában. Meg kell, hogy változtassa életünket, olyanná kell tennie, amely jobban hasonlít az övére. Amit ad nekünk az a végtelen szeretete és kegyelme, és ezek a szavak: ,,Most menj és cselekedj hasonlóképpen.”

Advertisements

Hála Istennek, hogy Halott vagyok!

A mai Evangélium (Mt. 8:14-23) különféle gyógyításokkal és ördögűzésekkel kezdődik. Erre számíthattunk már Úr Jézustól, hiszen az Evangéliumok sűrűn említik, hogy isteni erejének szolgálatával ezt megtette. Talán elégedettek lennénk azzal, hogy megértjük ezeket az isteni tetteket egyszerűen azzal a fogalommal, hogy ez Isten csodálatos ereje, hogy gyógyítson, ördögöt űzzön, hogy az ,,Erősebb Ember” megkösse az ördög kezeit, aki bár maga is erős, gyenge az Úrhoz képest. De Szent Máté ír egy megjegyzést, ami a dolgokat egy másik nézőpontba helyezi.

Jézus tetteit olyan kontextusba helyezi, hogy azok beteljesítik Izajás próféta szavait: ,,Ő a mi gyengeségeinket magára vette, és betegségeinket hordozta” Tehát Jézus nemcsak eltávolította a gyengeségeinket, hanem Magára vette. Ez az előképe annak, amit majd a Kereszten tesz, nem csak a szenvedéseinket veszi el, hanem ami ennél fontosabb, a bűneinket, s így kibékít bennünket az Atyával és megnyitja a Paradicsom kapuit. Ezen értelmezés szintén elárul valamit arról, hogy kicsoda Jézus és miként kapcsolódik hozzánk. Nem elég számára, hogy csupán a kínjainktól megment minket egy egyszerű paranccsal, mintha annyira sok problémát okoznánk számára. Személyesen belép küzdelmeinkbe és szenvedésinkbe úgy cipelve azokat, mintha a sajátja lenne. Nem úgy gyógyít, hogy a gyengeségeink eltűnnek, hanem inkább Magába olvasztja. Így megmutatja, hogy Ő maga az Emberiség Szeretője,  nem csupán egy égi Problémamegoldó.

Lehet, hogy néhány ember, még Jézus földi pályafutása alatt, valamiféle ösztönös érzékkel rendelkeztek ezzel kapcsolatban, láttak valami Benne, amit senki másban nem, és ezért a tanítványaivá szerettek volna válni. Voltak férfiak, akiknél Jézus kezdeményezett és Ő hívta tanítványai sorába, de voltak mások, ahogy láthatjuk a mai Evangéliumban, akik annyira vonzódtak Hozzá, hogy önként vállalkoztak kérdezés nélkül. ,,Mester” – mondja egyikük – ,,Követlek, bárhová mégy!” Nem tiszta a szövegből, hogy Jézus megengedte-e számára vagy sem, mert a válasza egy figyelmeztetés volt, hogy tanítványként élni nehéz: ,,Az Emberfiának nincs hova lehajtania fejét.” Jézusnak nem volt lakcíme; egy hajléktalan személy volt. Barátoknál szállt meg épp ott, ahol volt, és valószínűleg ennél sűrűbben aludt a csillagok alatt. Tehát Jézust követni azt jelentette, hogy el kellett fogadni a szegénységet és bizonytalanságot, amivel járt.

Egy másik tanítvány biztosítani szerette volna, hogy minden családi kötelezettségi rendezett mielőtt elkezdi követni Jézust. Amikor a férfi kérte, hogy ,,Hadd temessem el először apámat.”, az valószínű nem azt jelentette, hogy az apja nemrégiben halt meg és a temetés néhány nap múlva lesz, és utána gyorsan csatlakozhat Jézushoz. Ha a férfi gyászolta apját éppen, akkor nem lett volna kinn a szabadban információkat gyűjteni a mestertől hivatással kapcsolatban. A családja szükségeivel törődött volna. Ezért ez valószínűleg azt jelentette: ,,Hadd várjam meg amíg apám meghal, azután szabad leszek, hogy kövesselek.” Jézusnak, ugyanakkor, erre nem volt ideje. Tudta, hogy Ő Maga is meg fog halni és el lesz temetve néhány éven belül, így ha az ember szeretett volna tanulni Jézustól tanítványként, azonnal el kellett kezdenie.

dead-to-sin1Így van az, hogy Jézus az, aki meghatározza a tanítvány létünk feltételeit, még ha azt is gondoljuk, hogy mi magunk. Meg kell halnunk a saját előnyeinknek és el kell fogadni, hogy vezet olyan módon, amelyeket talán nem mi választunk. A levélben (Róm 6:11-17), Szent Pál azt mondja, hogy meg kell halni a bűnnek, de élni kell Istennek Jézus Krisztusban. Ennek az alapja szentségi, mivel ez az következtetés a Krisztus halálára és feltámadására való keresztségről szól. De a folyamatban lévő alkalmazásának van egy erkölcsi kiterjedése, mert választanunk kell azt, hogy megengedjük Isten kegyelmének munkáját bennünk. ,,Ne uralkodjék tehát a bűn a ti halandó testetekben, hogy engedelmeskedjetek kívánságainak. Tagjaitokat se adjátok oda a bűn szolgálatára… Hanem adjátok oda magatokat az Istennek, mint akik a halálból életre keltetek.”

Tehát ha Jézust akarjuk követni, ha méltó választ akarunk adni Neki, aki hordozta bűneinket és gyengeségeinket a saját testében a Kereszten; akkor meg kell halnunk és Istennek kell élnünk. Amikor egy kínai evangélikus szónok Watchman Nee felfedezte, hogy Krisztus halálára vagyunk megkeresztelve és így meghaltunk a bűnnek, kimondta híres kijelentését: ,,Hála Istennek, hogy Halott vagyok!” Dicsérjük mi is az Urat, hogy biztosítja nekünk a kegyelmet, hogy meghaljunk a bűnnek, és hogy a tisztességnek éljünk követve Őt feltétel és kifogás nélkül. Jézusnak talán nem volt földi otthona, de ha hűségesen követjük Őt most, üdvözölni fog bennünket az otthonában, a Mennyei Királyságban, amelyet mindig megosztott Atyjával és a Szentlélekkel.

Tagged , , , , , , , , ,

A papi hivatásom – József atya

[József atya hivatástörténete, amely tanulságos és érdekes is egyben. Ajánlom sok szeretettel!]

Ha nem a Mennyből Adatott

Olyan volt, mint egy álom. Isten oltáránál álltam kinyújtva kezeimet, és azt mondtam: ,,Ez az én testem… Ez az én vérem.” Belekeveredtem a ,,Királyok Királya és a Legnagyobb Főpap” örökös áldozatának mérhetetlenül mély titkába, ahogy a felirat írja néhány bizánci Krisztus-ikonon.

Ahogy a Szent Liturgia folytatódott, még mindig nehéz volt elhinnem azt, ami történt velem. Tényleg én voltam az, aki ezeket a szavakat mondta? Tényleg én voltam az, aki, a Szentlélek erejével, a kenyeret és bort az Úr Jézus Krisztus testévé és vérévé alakítottam? Azután eszembe jutott az a vers, amelyet a szentelési képemre választottam: ,,Semmi sem szerezhet az ember, ha nem a mennyből adatott meg neki. … Az örömöm teljessé lett.” (János 3:27-29) A Ég megadta nekem ezt a hihetetlen ajándékot, és az öröm teljességét vele együtt.

A személyes történetem nem hangzik úgy, mint egy hagyományos legenda, bár egy Ukrán Katolikus családban születtem és nevelkedtem New York állam közepén. A vallásos és erkölcsi alapokat otthon kaptam meg és egy katolikus általános iskolában. 22 éves korom előtt egyszer gondoltam a papságra. Amikor körülbelül 10 éves voltam meggyőztem magam: ,,Hogyha szeretném garantálni a mennybejutást, akkor csupán annyit kell tennem, hogy pap leszek. Végtére is, Istent szolgálják minden nap és nem tesznek semmi rosszat!” Ez egy naiv gondolat volt, mégis azt mondom, hogyha egy pap hűségesen szolgálja Istent minden nap – korlátai és vereségei ellenére – akkor biztos lehet az üdvösségében.

A dolgok, amelyeket ezekben az években megtanultam, szilárd alapot képeztek, amelyek nélkül talán nem lettem volna képes későbbiekben a papságot választani. Nem voltak mentoraim vagy példaképeim, akik a papság felé vonzottak volna. A hivatásom nem egy derűs hitbeli és bölcsességbeli növekedési folyamat, amely a krisztusi papságban csúcsosodott ki. Inkább együtt mondhatom a zsoltárossal: ,,Lenyújt a magasból és megmentett engem” (Zsoltárok 18:17). Az én példaképeim mindenféle rocksztárok és lázadók voltak, és én lelkesen követtem a tömeget a széles úton, amely a romlásba vezet.

A katolikus általános iskolai végzős osztályomban 16-an végeztünk; az állami középiskolában az évfolyamban 750 fő volt. Olyan volt mintha egy olyan új világba lépnék be, amelyről ezelőtt mit sem tudtam. A gyermekkori gondolat a papságról hatásosan lett elcsendesítve és elfelejtve. Itt volt az ideje a szórákozásnak. Számomra a szórakozás ivást jelentett, füvezést, csajokkal lógást és rockkoncertekre járást, és végül azt, hogy beléptem egy rockbandába magam is. (Mindez a hűhó, azonban nem volt teljesen veszteséges. Édesanyám sokszor mondta, hogy amikor tinédzserek édesanyjai kétségbeesnek, úgy ad nekik reményt, hogy azt mondja ,,Az én fiam is csinálta régen ezeket, de pap lett!”)

Continue reading

Tagged , , , , , , , , , , , , , , , , , ,

Megváltó szenvedés

[József atya blogjáról]

Ez egy eléggé félreértett, sőt megfélemlítő kifejezés, és talán ki lehetne fejezni máshogy is érthetőbben, de bizonyára nem ilyen röviden. Természetesen Krisztus az egyetlen Megváltó, és csak az Ő szenvedései vehetik el a világ bűnét. De attól még van ,,megváltó értéke”  (ha hajlandóak vagyunk egy kicsit lazább teológiát alkalmazni) annak, hogy felajánljuk saját szenvedéseinket egységben az Úr szenvedéseivel.

Sok lelket nem lehet megérinteni, megtéríteni szóval vagy példával, gyakran azért, mert az Evangéliummal ellenkező utat választottak vagy mert más, nem általuk készített akadállyal állnak szemben. Az Úr őket is szeretné megmenteni. Egyedül a kegyelem rejtett dinamizmusával lehet őket belülről megérinteni, amely Krisztus Testén belüli lelki kapcsolatokon keresztül történik. Ezért egy lélek hatással lehet a másikra és jóra befolyásolhatja a másik lelket a Szentlélek erején keresztül. Úgy tűnik, hogy Isten azt várja, hogy imádkozzunk és vállaljunk áldozatokat a testvéreink üdvösségéért, és akkor is vár erre mielőtt beleavatkozna a másik életébe. Ez azért van, mert Isten meg szeretne tanítani bennünket szeretni úgy, ahogy Ő szeret: áldozatosan. ,,…lelki áldozatokkal áldozzatok…” (1Pét 2:5) ,,…ilyen áldozatokban gyönyörködik az Isten.” (Zsid 13:16)  Szeretni annyi mint adni, felajánlani magunkat a másikért. Második János Pál pápa azt mondta, hogy önmagunkat odaajándékozva fedezzük csak fel magunkat és életünk igazi értelmét. A közbenjárás így a szeretet egyik kötelessége, egy felajánlás mások javára, különösen a üdvösségükért.

A fájdalom felajánlásának misztériuma, mint szerető közbenjárás egyszerűen, de erősen van kifejezve Michael O’Brien ,,Egy kő kiáltása” című könyvében: ,,Jól szerette a lány a fiút, felajánlotta fájdalmát Jézusnak, aki azt saját fájdalmához csatolta és zuhatagként kiöntötte Tchibi fájdalmára, hogy ne fájjon neki tovább olyan nagyon… Hamarosan már csak egy kicsit fájt és idővel elmúlt a fájdalom. Akkor ő is szeretett, és a csermelyek patakokká váltak, a patakok folyókká és a folyók tavakká, amelyek nagy folyókba ömlöttek, és akkor az egész világon minden mozgó víz, minden tiszta víz, a tengerbe folyt, amely a Szeretet. Igen.”

Egy másik szerző azt mondta, hogy Krisztus nem az emberiségért ajánlotta fel Magát az Atyának, hanem az emberiséggel együtt. Az Úr nem ment meg minket a saját működésünk nélkül. Tudunk változtatni. Ezért mondhatta Szent Pál: ,,Most örülök a ti érettetek való szenvedéseimnek, és a magam részéről betöltöm ami híja van a Krisztus szenvedéseinek az én testemben az Ő testéért, ami az egyház;” (Kol 1:24) Hogy hiányolhatná valami Krisztus szenvedését? Krisztus a Fej, de az Egyház a teste. Krisztus tagjai vagyunk. Ha nem ajánljuk fel magunkat Istennek vele együtt, s nem visszük a keresztünket Vele, akkor valami hiányzik, arra pedig ott van az elszáradt szőlővessző. Semmi sem csökkenti a hatóerejét és tökéletességét Krisztus áldozatának; ami hiányzik az az üdvösségre jutottak teljes létszáma vagy a megváltás gyümölcseinek személyes alkalmazása. Minél több tag csatlakozik az Atyának való önfeláldozásba, annál jobban gyógyul, tisztul és szentelődik meg az Egyház, és annál több tagja üdvözül. Szent Pál azt mondja, hogy szenvedései az Egyházért történtek, így egyértelműen hitte, hogy van valós haszna az Egyház tagjai számára annak, hogy felajánlja szenvedéseit együtt Jézus szenvedésével.  A szeretet ereje olyan módon kapcsol össze bennünket, amelyet alig tudunk elképzelni.

Dosztojevszkij írta a következőt: ,,Minden nap és amikor csak teheted, ismételd magadban: ,,Uram, kegyelmezz mindazoknak, akik ma eléd járulnak.” Mert minden órában és minden pillanatban ezrek hagyják el földi életüket és lelkük Isten elé járul – sokan közülük elhagyatottan, bárki számára ismeretlenül, szomorúságban és keserűségben hagyják el a földet, s senki nem fogja gyászolni őket vagy akár tudni, hogy éltek-e vagy sem. És így, talán a világ másik végéről, a te örök nyugodalmáért mondott imáid felszállnak az Úrhoz, bár egyáltalán nem ismerted azt a lelket, s ő sem téged. Mennyire megindító az egy lélek számára, aki félelmében járul az Úr elé, amikor érzi, hogy még van egy emberi lény a földön, aki szereti. És Isten is mindkét félre több irgalommal fog tekinteni, mert ha te így sajnáltad azt a lelket, mennyivel jobban fogja Ő, aki végtelenül irgalmasabb és szeretettel telibb, mint te. És Isten megbocsájt neki miattad.”

A szenvedés az életben elkerülhetetlen. Ahol szeretetre van szükség, áldozatokra is szükség van. Segíthetünk másokat megnyílni Isten kegyelmére és megváltást találni, ha imáinkat, munkáinkat és szenvedéseinket az Úréhoz csatlakoztatjuk, a szeretet rejtetett módjai által a Lélekben. Ha csak egy lélek találja meg útját Isten felé áldozatodon keresztül, akkor több mint megérte.

Tagged , , , , , ,

A Lélek epedezik

[József atya 2002-es pünkösdi homíliája]

Amikor Krisztus elküldi Lelkét, ezt azért teszi, mert feladata van ezzel: bennünk, általunk, az Egyház javára. Ennek okáért sokfélék a Szentlélek ajándékai.

A mai nap olyasmi, mint egy ,,lelki karácsony”. December 25-én egymásnak adunk ajándékokat, de ma Isten karácsonya van.  Isten adja nekünk az ajándékait, mivel elküldi a  Szentlelket – az Ajándékot, Magát, sok más lelki ajándékot hordozva. Az Apostolok Cselekedeteiben hallhattuk, hogy az első átvevői ezeknek az ajándékoknak az apostolok, más tanítványok, a Mi Asszonyunk és más nők voltak. Mindannyian az Emeleti Teremben voltak és vártak imádságban, mert Krisztus azt mondta, mikor a mennybe ment: ,,Várjatok itt a Lélekre, az Atya ígéretére, s erővel lesztek felruházva a mennyekből.” Így hát vártak a Lélek eljövetelére, s a Lélek jött is sok ajándékot hozva.

7-gifts-of-holy-spiritNa már most, sűrűn tekintünk a Szentlélekre ajándékokért. És ez rendben is van. De miféle ajándékokat ad a Szentlélek? Azon az első Pünkösdön, amikor lejött a Szentlélek, adott-e Szent Mátéknak egy pofás kis lakást tengerre néző telekkel a Galileai-tó partján? Vagy adott-e Szent Péternek egy csomag aranypénzt? Dehogy, a Szentlélek nem olyan ajándékokat hozott nekik. Miért nem? Péter rávilágít erre a következő fejezetben, amikor kimondottan ezt mondja: „Aranyom, ezüstöm nincs, de amim van, neked adom” – s meggyógyította a sántát.

Tehát akkor azokat az ajándékokat, amelyeket a Lélek nem ad – miért nem adja? Úgy értem, semmi gond nincs a földi javakkal, még a pénzzel sem – önmagában. Nos, az ok, amiért a Szentlélek nem adja azokat az ajándékokat, amellett a tény mellett, hogy alkalmat nyújthatnak bizonyos bűnöknek, az, hogy nem tartósak. ,,A rozsda és a moly megemészti, és a tolvajok kiássák és ellopják” – mondja Krisztus a földi javakról, amikor arról tanít, hogy a mennyekben gyűjtsünk kincseket. A Szentlelket az üdvözülésünk érdekli, az örök életünk és örömünk, szóval olyan dolgokat ad, ami tartós.

Continue reading

Tagged , , , ,

Kegyelem: egy kétirányú utca

KZD010001_1_240x240[József atya cikkje]

Elgondolkodtál már azon, hogy miért tűnik úgy néha, hogy nem kapsz választ Istentől kísértés vagy megpróbáltatás idején? Szólítottad már meg az Urat eredmény nélkül? Mielőtt azt vonod le, hogy Isten nagyot hall, vagy nem érdeklik a szükségleteid, elmélkedj egy kicsit az isteni kegyelem jelentéséről.

A kegyelem, ahogy tudod, Isten élete, Isten bennünk rejlő szeretetáramlása. Isten saját lelkünkben rejlő jelenlétének mennyei ajándéka. Tehát ha Isten szeretete (s így ereje) bennünk áramlik, miért nem történik sok dolog? Talán azért, mert semmi nem áramlik vissza.

A kegyelem nem drog, nem bájital vagy automatikus megoldás problémáinkra. Istennel való kapcsolatunk pont ez kell, hogy legyen: egy kapcsolat. Ez azt jelenti, hogy a Szeretet egy szeretetválaszt vár tőlünk. Ha Isten kegyelme gyümölcsöt hoz életünkben, szeretetválaszt kell adnunk Neki. Mi is az, hogy szeretünk? Kísértés idején, talán az áll fenn, hogy szeretjük azt, amit a kísértés ígér, bár félszívvel Istenhez fordulunk, mert tudjuk, hogy az a bűn rossz. Megpróbáltatás és szenvedés idején talán, amit igazán akarunk az, hogy Isten egyszerűen húzzon ki a pácból, nem pedig az, hogy bővelkedőbb találkozásunk legyen Istennel.

Mi lenne, ha az Urat viszont szeretnénk megpróbáltatás és kísértések közepette? Mi lenne, ha eldöntenénk, hogy szeretjük Őt nehézségeink közepette, és megbíznánk szeretetében és vigasztalásában, amire szükségünk van? A kegyelem akkor terem gyümölcsöt, amikor Isten szeretetére a saját szeretetünkkel válaszolunk. Talán felfedezzük, hogy több erő van szeretetünkben, mint gondoltuk, mert egy hozzáférhetőséget adott Isten kimeríthetetlen kegyelmeihez. Egy helyet teremtett Számára bennünk.

Persze, hívd az Urat – de ne úgy, mint egy szerelőt vagy egy duguláselhárítót, mert az Ő feladata nem csupán a dolgok megjavítása. Inkább, mindent újjá alkot. Nyisd ki a szíved Jézus szeretetére, és tudd, hogy az Ő szíve nyitva van számodra. Akkor megismered az Urat . S amit kérsz, azt megkapod.

Tagged , , , ,

Lelki szomjról és mogyorókrémes-lekváros szendvicsekről

[Itt egy tíz évvel ezelőtti prédikáció (József atyától), amely a szamaritánus asszony vasárnapján került felolvasásra. Örülök, hogy elmentettem mindezeket]

Krisztus feltámadott! A mai Evangélium (János 4:5-42) a szomjazók Evangéliuma. Ha nem vagy szomjas, ha önelégült és öntelt vagy, és azt gondolod, hogy az életedben minden olyan, amilyennek lennie kellene – különösen a lelki életedben – nos, akkor most haza mehetsz. A többiek maradhatnak hallgatni, mert ez az evangéliumi rész a szomjazóknak szól.

Na már most egy szomjazó nővel találkozunk ebben az Evangéliumbachrist_and_the_samaritan_womann. Lehet, nem tudta milyen szomjas volt valójában, vagy nem tudta, hogy szomja miben is állt, ugyanakkor Jézus tudta. Így egy párbeszédet kezdett vele azzal, hogy azt mondta szomjas, s ezzel megnyugtassa, hogy nem bonyolult dolgokat akar. Láthatjuk a dialógusból, hogy nagyon boldogtalan volt. Egy panaszos asszony. Olyasmi, mint a béna ember múlt hétről, bár ő inkább nyafogó volt; ez az asszony kicsit arrogánsabb, de ettől egy boldogtalan panaszolója életének.

Jézus jött, hogy jobbá tegye a dolgokat számára, de először rá kellett ébrednie arra, hogy miben is állt szomjúsága. Talán szerelemre, biztonságra, beteljesülésre szomjazott, de rossz helyeken keresgélt. A szomjúságát férfiakkal próbálta csillapítani, és hát jó páron túl is esett már. Szemmel látható, hogy nem működött, mert még mindig szomja volt, és élete csak boldogtalanabb és boldogtalanabb lett: nem csak személyes ügyeit illetően, hanem társadalmilag is, mert teljes valószínűséggel ki volt közösítve viselkedése miatt a közösségből. Máskülönben nem ment volna vízért a nap legforróbb időszakában; mehetett volna bárki mással kora reggel, amikor általában szokták hordani a vizet. De valószínűleg egy nem kívánatos személy (persona non grata) volt a közösségben, tehát máskor kellett elosonnia egyedül. Tehát boldogtalan és magányos volt.

Ezzel szemben Jézus, mielőtt mindent ,,megszerelt” volna számára, azt akarta, hogy ráébredjen néhány dologra. Az egyik az, hogy a boldogtalansága a saját fene hibája. Sűrűn van az, hogy mutogatunk másra a saját boldogtalanságunk miatt. Nem számít mi történik az életben, találunk módot a boldogtalanságra. Ha nem kapjuk meg, amit szeretnénk, boldogtalanok vagyunk. Vagy ha megkapjuk azt, amit nem szeretnénk, boldogtalanok vagyunk. Még ha azt kapjuk is, amit szeretnénk, mindig boldogtalanok maradunk, mert félünk attól, hogy elveszítjük, vagy attól, hogy nem tart örökké, vagy bármi. Mindig találunk módot, hogy boldogtalanok legyünk valahogy. Rá kell jönnünk, ilyenkor, hogy a boldogtalanságunkat alapvetően saját magunk gyártjuk.

Mostanában olvastam ezt a történetet. Egy példabeszéd, azt hiszem, egy férfiről, aki építkezésen dolgozott, és minden nap munkába járt, mint a többi férfi, és persze mind vittek magukkal ebédet. Ez a férfi ebéd közben belenéz a szendvicses táskájába: ,,Fúj, mogyorókrémes-lekváros szendvics. Gyűpeanut-butter-jelly-sandwichlölöm a mogyorókrémet és lekvárt.” Így panaszkodott. És minden nap ez történt: ,,Mogyorókrém és lekvár megint! Utálom a mogyorókrémet és a lekvárt.” Míg végül a többi fickó, aki vele ebédelt megkérdezte tőle: ,,Nézd, ha nem szereted a mogyorókrémes-lekváros szendvicset, mondd meg a feleségednek, hogy készítsen valami mást!” Erre ezt válaszolta: ,,Mit értesz azon, hogy a feleségem? Nem vagyok házas, magam készítem a szendvicseimet.”

Ez a szamaritánus asszony és a mi problémánk. A saját szendvicseit készítette. És mi saját szendvicseinket készítjük, és utána panaszkodunk miattuk. Azért, mert nem szeretjük, és ez ugyanaz a régi ismerős dolog minden nap. Nos, Jézus azt akarja mondani, hogy nem kell ezt tennünk. A dolgok változhatnak, a segítségével, az életünkben való jelenlétével.

De, ugyanakkor, arra is rá kell ébrednünk, hogy ha már megtudtuk, hol fekszik a boldogságunk, változtatásokat kell eszközölni. Az Úr nem intett a kezével a szamaritánus nőre és mondta: ,,Itt most: minden tökéletes számodra!” Változtatnia kellet a saját életében: abba kellett hagynia azt a viselkedést, amelyben elkötelezett volt, és az élettel kapcsolatos hozzáállásán is változtatnia kellett.

Itt az idő, hogy elkezdjünk tanulni tapasztalatainkból ahelyett, hogy panaszkodnánk miattuk. Nem visz bennünket sehová, ha csak sétálgatunk folyton ezzel az ,,átkozott vagyok” hozzáállással. Ugyanabban a gödörben fogunk maradni, amelybe beleástuk magunk, és sohasem fogunk kijutni. Először is fel kell ismernünk a vágyat valamire, ami több, mint a saját ,,mogyorókrémes-lekváros szendvicsünk”, valamire, ami megváltoztatja életünket, ami képes, hogy megváltoztassa.

Jézus jön és ezt mondja: ,,Ha csak tudnád mi lehetséges számodra! Ha csak ismernéd Isten ajándékát, és azt, aki adja neked ezt az ajándékot, ami nem pusztán jó érzéssel tölt el egy ideig, mint minden, amit a boldogtalanságodban keresel, hanem valami, ami életet adó tavasz lesz az életedben, és sohasem szárad ki, ami mindig támogat téged azzal, amire valóban szükséged van a boldogsághoz. “

De amilyen sűrűn történik az, hogy az Úr (vagy valaki, akit az Úr küldött) egy érzékeny pontra tapint az életünkben, azonnal kitérünk és témát váltunk, pontosan az, amit ez a nő is tett. Végtére is megértette, ekkor jött a megvilágosodás. Ott hagyta a vizes edényét – eddigi életének szimbólumát – és a városba szaladt, hogy elmondja mindenkinek: ,,Megtaláltam az Egyetlent! Jöjjetek és lássátok!” És így, ebben a pillanatban megkapta a megvilágosodását. A hagyomány úgy tartja, hogy később szent lett, és úgy hívják Szent Szvetlána, ami ,,a megvilágosultat” jelent.

Végül nekünk is meg kell kapnunk. Az Úr szólni fog szívünkhöz, szomjunkhoz, ha készen állunk Hozzá fordulni és hallgatni azért, hogy felismerjük a szükséget, amivel rendelkezünk, és hogy hajlandóak legyünk a szükséges változtatásokat végrehajtani életünkben, amelyek a megvilágosodás irányába rendelnek.

A megvilágosodás nem az égből potyog. A megvilágosodás olyasmi, ami egy hosszú tisztulási, tanulási, szenvedési, növekedési és szívtárási folyamat végén jön. Egész végig ott vár, de még nem részesültünk belőle; túl sok akadály van bennünk ahhoz, hogy megkapjuk, hogy megtapasztaljuk, és hogy éljünk benne. Tehát a teljes folyamaton végig kell mennünk.

Először is, azzal kell kezdeni, hogy felismerjük a szomjunkat valami több iránt, mint olcsó kis élvezetek, amelyeket ebből az életből akarunk kifacsarni. Létezik ennél valami, ami ennél több. Fel kell ismernünk, hogy hol van valójában a szomjunk: Jézus a éhségről beszélt a Kenyérre, amely az örök életre való. Az éhségünk, szomjunk és vágyunk olyan felé kell, hogy irányuljon, ami túlmutat a múló dolgokon, és nem lehetünk elégedettek valami kevesebbel, mint amit Isten akar adni.

Nem lehetünk önelégültek és önteltek. És vonakodóak sem lehetünk a nehéz belső úttal szemben, amely által megismerjük szomjunkat, és meglátjuk, hogy mi rejtőzik valójában bennünk – lehet ez gyötrő út – de ebben rájövünk, hogy valamit tenni kell, változtatni kell azért, hogy megengedjük Krisztusnak azt, hogy betölthesse ezt a szomjúságot.

Meglehet olyanok vagyunk mint a szamaritánus asszony, és mindenféle okunk van, hogy panaszkodjunk boldogtalan életünk miatt. Bármi is ez: történt valami gyermekkorunkban, vagy történt valami tegnap, vagy bármi – és sok dolog történt, ami sért és érint bennünket, és nincs felette hatalmunk. Ezzel szemben, hatalmunk van afelett, hogy miként reagálunk ezekre, és mit kezdünk velük. Semmi sem kényszeríthet arra, hogy nyomorúságosak legyünk. Semmi sem kényszeríthet arra, hogy levertek és mérgesek legyünk: ezek a saját érzelmeink és gondolataink termékei, amelyet választunk bármely adott helyzetben vagy adott eseménynél. Tőlünk függ.

Választhatunk: szabad lények vagyunk, eldönthetjük miként reagálunk valamire, ha megtanulunk élni egy olyan módon, ami nem csupán hirtelen, érzelmi reakció mindenre, ami történik. Gondolkodhatunk, imádkozhatunk, eldönthetjük, miként reagálunk helyzetekre, és nem kell nyomorúságosnak lennünk; elkészíteni a mogyorókrémes szendvicset, és utána panaszkodni miatta. Van valami, amit tehetünk életünkért, hogy ne kelljen hordozni ezt a saját készítésű ,,keresztet”, és ne legyünk morgósak és neheztelőek az életre, mert nem adott jobb bánásmódot. Nincs mentségünk a panaszra. Ez az az üzenet, amelyet Jézus ad nekünk.

És amikor felismerjük a szomjúságunkat, el kell mennünk kioltani, s aztán más viselkedésbeli hibáink után nézni, amelyek gyógyulásra szorulnak. S aztán a hibáink gyógyulását tapasztaljuk, és rájövünk, hogy a Szentlélek ereje erősít bennünket, hogy megtegyük a szükséges változtatásokat. Felismerjük a valódi szomjúságunkat, és betöltjük, rájövünk, hogy sokkal kevesebbre van szükségünk, mint gondoljuk ahhoz, hogy boldogok lehessünk. És a boldogság, amelyet Istenben találunk tartós, gazdag, érdemes és igaz boldogság lesz, és igazán kioltja szomjúságunkat.

Ekkor egy mélyebb megvilágosodáshoz jutunk az Evangélium valódi igazságaival kapcsolatban, és a személyes kapcsolatunkkal kapcsolatban, amely élővé válik Istennel. És akkor elmondhatjuk másoknak, hogy mit találtunk. De először is olyannak kell lennünk, mint amit hirdetünk. Ez az igazán nehéz dolog; az igehirdetők mindig félnek a hirdetéstől, mert tudjuk, hogy nem gyakoroljuk azt, amit hirdetünk. De kell, hogy gyakoroljuk, és legalább próbálkoznunk arra, hogy testet öltsön az üzenet, másképpen nem leszünk hitelesek.

Van egy történet Gandhiról. Egy nő elment a fiával és ezt mondta: ,,A fiam cukrot eszik, nem jó neki! Mondja azt, hogy ne egyen cukrot!” Gandhi azt mondta, hogy jöjjön vissza két héten belül. Ok. – mondja. Tehát két héttel később visszajön a fiával, és Gandhi ezt mondja neki: ,,Ne egyél cukrot!” Erre a hölgy: ,, Ez minden? Miért tartott 2 hétig az, hogy elmondja: ,,Ne egyél cukrot!”? Erre a válasz: ,,Mert két hete ÉN is ettem cukrot!”

Meg kell testesíteni azt, amit hirdetsz. Meg kell tenned saját magad, mielőtt elmondod másnak, hogy megtegye. Ezért kell keresztül mennünk a tisztulás, átalakulás és megvilágosodás folyamatán, hogy azután mondhassuk: ,,Most már mutatom az utat. Elvezethetlek az útra, az igazságra és az életre.”

Ha csak ismernénk az ajándékot, és azt, aki adja, és hogy Ő mit tehet értünk, miként gyógyíthat és világosíthat és tölthet fel bennünk, tágasra nyitnánk szíveinket, hogy elfogadjuk az ajándékot. Magunk mögött hagynánk a ragaszkodásaink, korlátolt viselkedésünk lyukas vizes edényét és mindent, ami elzár bennünket az igazi élettől és örömtől. Elkezdenénk imádni Lélekben és igazságban, és az Úr Jézus Krisztus megvilágosult követőinek útján járnánk.

Tagged , , , , , , , ,

Szent Efrém imája

[Az alábbi beszédet József atya, egy amerikai görög katolikus pap írta 2007 márciusában, mivel klasszikus böjti téma, ezért gondoltam lefordítom. A szöveg a Make All Things New blogról lett fordítva, amelyet eredeti nyelven lehet elérni a linkek között.]

st_ephrem_syrian1Létezik egy egyszerű ima Szent Efrém tollából, amely a görög tradíció jellegzetes böjti imája. Minden szertartás alatt imádkozzuk, még a zsolozsmában is, a böjti idő hétköznapjain. Témaadó és programadó imája a böjti megfigyeléseknek.

Az ima így folyik: ,,Életem Ura és Uralkodója, ne engedd hozzám a jóra való restség, könnyelműség, pénzvágy és megszólás szellemét! (itt tegyünk egy fejhajtást) Ajándékozd inkább szolgádnak a józanság, alázatosság, állhatatosság és szeretet lelkét! (egy másik fejhajtás) Igen, Uram és Királyom, add, hogy megismerjem bűneimet és meg ne ítéljem felebarátomat, mert Te áldott vagy mindörökké, Ámen. (még egy fejhajtás)” Ezután: ,,Ó, Istenem, kegyelmezz nekem, bűnösnek, és könyörülj rajtam!” (tizenkétszer, minden alkalommal egy mély meghajlással). Végül az egész imát újból egy fejhajtással a végén.

Naponta többször elmondva ezt az imádságot, a böjti idő szellemisége egész jól át fog járni. Tegyünk egy gyors pillantást magára az imára! Először a negatív dolgok miatt kérünk, amit szeretnénk eloszlatni a lelkünkből. Az első a jóra való restség, azaz az elkedvetlenedés, és jól is tesszük, mivel a szentek szerint is ez a lelki élet és növekedés egyik fő ellenfele. Összetöri az örömet, elmossa a reményt, a lelkesedést gyengíti, mindent a lehető legkietlenebb és legszürkébb nézőpontból  tekint – röviden, körülbelül olyan kereszténytelenné tesz külsőleg és érzelmileg, amilyenné csak lehet. Ez egyáltalán nem tükrözi az Evangélium örömhírét! A következő a könnyelműség. Ez egyáltalán nem böjti erény, mert a böjt a lelki éberségről és a szorgalmas törekvésről szól. (Ha még nem kezdted el a böjti lelki programod, akkor valószínűleg lesújtott rád a könnyelműség.) Talán a könnyelműség az elkedvtelenedés gyümölcsének is tekinthető, mivel ha valaki elkedvtelenedik, csökkenti és abbahagyja a jóra való törekvéseit, és eképpen lelki tompultság lesz úrrá rajta, amelyet tétlenségnek, vagy könnyelmű állapotnak nevezünk.

Az ambíció szintén egy olyan dolog, ami nem fér össze a böjttel, mivel a böjt az alázatosságról és az imádságról, illetve a világi örömöktől és a világi kitüntetésektől való elszakadásról szól. Mint Krisztus testének tagjai, mindnyájunknak feladata van, és egyikünknek sem kellene olyasmi felé törekedni, ami több, mint az az állapot, amelyet Isten akar az életünkkel. A végső negatívum a megszólás, azaz a felesleges beszéd. Na ez az, amelyet sokaknak el kell oszlatni az életükből! Társadalmunk bőbeszédű, nem képes elhagyni a felesleges és ostoba fecsegéséből. Mobilok vannak minden fülön, állandó zaj és haszontalan locsogás mindenütt! El sem hinnéd (vagy mégis), hogy milyen sűrűn vádolják magukat az emberek pletykával gyónás közben. A legjobb dolog, amit böjtben tehetünk az, hogy megfékezzük a felesleges és különösképp a sértő beszédünket,  hogy belépünk a csendbe az ima kedvéért, lelkünk vizsgálásába, a lelki olvasmányokba, és az még, hogy általános ismeretet szerzünk Istenről és magunkról. (Persze a böjtön kívül is ez a legjobb.)

Most pedig az erényekről, melyekért imádkozunk. Először is a józanság lelkéért. (Ez a józanság segít az erkölcsösség és a tisztaság megtartásában is.) Ha ez az adomány minden emberi szívet lakhelyéül választana, a világ egy éjszaka alatt megváltozna! Folytonosan elárasztanak bennünk a szavak és képek, olyan csábításokkal, amelyek mértéktelen vágyakat és önfejű kéjelgéseket hoznak, olyannyira, hogy csoda, ha valóban lehetséges tisztának maradni ezek közepette. Az általános válasz az, hogy egyszerűen csökkentjük a normáinkat, de ez nem lesz szimpatikus az Ítélet Napján, és nem fog erőt és nemességet adni a léleknek. Egyszerűen csak imádkoznunk kell, és védeni szemeinket, gondolatainkat és szíveinket, átirányítva az energiáinkat minden olyan felé, ami jó, igaz, gyönyörű, nemes és lelkileg felemelő. És Isten kegyelmet fog adni nekünk.

Ha megnyerjük a következő erényt, jobb esélyünk lesz arra, hogy megőrizzük az elsőt. Ugyanis, ha felismerjük a szegényes állapotunkat, a gyenge pontjainkat, gyengeségeinket és hibánkat, több lesz az esélyünk arra, hogy sűrűbben ahhoz az Egyhez forduljunk, aki megszabadít és meggyógyít bennünket, és aki képes felemelni a lelkünket a magaslatokba. Szerénynek lenni azt jelenti, hogy úgy járunk a földön, ahogy az Egyetlen mondta: ,,Tanuljatok tőlem, mert szelíd vagyok és alázatos szívű.” A büszkeség, ahogy C.S Lewis tisztán bizonyítja Keresztény vagyok! könyvében, a legocsmányabb a bűnök közt, mert semmivé teszi a máskülönben erényes életet. Az alázat az egyetlen hasznos ellenszer.

A türelem egy olyan dolog, amelyért már talán imádkoztál, mielőtt Szent Efrém imájáról hallottál volna. Ez is egy olyan erény, amelyre mindenkinek szüksége van, de gyakorlatilag senki sem rendelkezik vele. Türelem magunkkal és másokkal szemben, türelem még Istennel szemben is, akinek a gondviselésszerű tervei számunkra túl lassan bontakoznak ki. Isten egyáltalán nincs sietségben, bár néha úgy tűnik, hogy sürgősen kíván bizonyos dolgokat. Ez mondjuk azért van, mert annyira nehézkesen hallunk, és ezért fogalmunk sincs arról, hogy mit akar az utolsó percig! Ugyanakkor, minél jobban egyesülünk Vele, annál békésebbek leszünk, és így türelmesebbek. És minél türelmesebbek, annál megértőbbek és megbocsátóak. Megéri az imát és a törekvést.

A felsorolás utolsó eleme a testvéri (vagy anyai vagy apai) szeretet, amely csupán a keresztény szeretet kifejezése azok felé, akik az utunkba kerülnek, azok felé, akikkel élünk, dolgozunk, vagy akiket az utcán látunk. A szeretet az erények királynője, ahogy Szent Pál mondja: ez teszi mindent tökéletes harmóniába egymással. (ld. Kol. 3) Ha nincs szeretetünk, ahogy másutt mondja, semmik sem vagyunk. De ha van, a többi erényt sokkal könnyebben szerezzük meg és gyakoroljuk.

Végül imádkozunk azért, hogy képesek legyünk felismerni bűneinket ,és meg ne ítéljünk másokat. Már ez egyedül egy óriási eredmény volna, ha életünk részévé tennénk ezt a tudatosságot, és naponta gyakorolnánk. Sokkal könnyebben szereznénk meg a szerénység szellemét, és segítene eltüntetni a pénzvágy(törekvés) és a megszólás lelkét is. Így a szánk és szívünk is szabaddá válna arra, hogy áldja az Urat és a Királyt mindörökké.

Tehát próbáld ki! Imádkozd el Szent Efrém imáját a jelentésén elmélkedve. Ez már így egy program. Figyelj semmit nem veszthetsz, azonban tiéd lehet minden. Még rövidtávon is segít felkészülni egy elfogadható Isten dicsőítésre hódolatban és félelemben, ahogy majd ünnepelni fogjuk hamarosan a mi Urunk Jézus Krisztus szenvedését, halálát és feltámadását.

Tagged , , , , , , , , , , ,